Hideg sötét éjszaka volt. A hold már régen elkísérte a sötétséget, hogy fényt hozzon a kihalt utcára. Egy lány sétált hazafelé. Léptei visszhangoztak a macskakővel kirakott úton, mit nemrég eső áztatott, mely ezzel csak úgy csillogott, ezüstbe öltöztetve azt. A szél ellenére nyugodt volt minden. Túl nyugodt. Pusztán a fák sokat sejtető suttogása fedte föl a sötétben megbúvó vadászt, kit az éhségét csillapítandó ösztön hajszolt a lány után. Baljós előérzete támadt, amint az emberi lényre vetette vér utáni vágytól eltorzult ébenfekete szemeit, de sejtelmét elnyomta és utat engedett minden kínjának enyhítésére, s tovább követte kiszemelt áldozatát, ki elhozza neki a paradicsomot vagy talán a poklot. A lány hírtelen megtorpant, mintha érezte volna végzetét, amely szinte rohant az idő síkján. Hátra sandított, nem mert teljesen hátrafordulni, nem látott senkit. Még vissza sem fordult teljesen, de már beleütközött valakibe.
- Elnézést - hebegte, miközben tekintetét a férfire emelte. Az nem válaszolt. Pillantását a lányéba fúrta, aki mozdulni sem bírt az ellenállhatatlan tekintettől.
- Semmi gond, kisasszony - suttogta, mély hangon az idegen - megtudhatnám, mi kegyed neve? -kérdezte higgadtan, pedig belül tombolt. Hallotta a lány szívverését, amely egyre gyorsabb ütemet diktált, s ami csak még jobban feltüzelte benne a kitörni készülő vadállatot.
- Isabella - nyögte ki, rövidebb csend után. Teljesen letaglózta a férfi látványa. Szép arc, csábos mosoly, vékony, de mégis izmost test, vállig érő enyhén tépett fekete haj. Egy-egy kósza tincs, mely az arcába lógott fokozta az összképet. Teljesen elveszett a megvillanó fekete szemekben. Szenvedély járta át a testét az első perctől kezdve, amióta meglátta, s kívánta, amióta fülében felcsengett érzéki hangja.
- Örvendek a találkozásnak - mondta, s hajolt egyre közelebb a vékony kecses nyakhoz. Isabella érezte az ismeretlen leheletét, melytől teljesen elgyengült. Soha nem érzett ilyet azelőtt, nem értette, miért is hagyta magát, de akkor és ott nem tudott gondolkodni. Megszállta egy földön túli érzés, ami a hatalmában tartotta, s nem engedte, hogy akár egy tapodtat is mozduljon. A férfi először egy csókot lehelt a gyönyörű hamvas bőrre, majd megízlelte nyelvével, s végül átszakította az erekig és szívta a számára oly édes nektárt. Érezte, ahogy a meleg folyadék átjárja a testét, gyötrelmeinek még az emlékét is elsöpörve. Fájdalmas, mégis megfoghatatlan érzés volt, ahogy a vámpír, akár egy parazita, szívta belőle az életet. Végtagjai lassan elernyedtek és csak annyit érzett, hogy csupán azért nem hullott, szinte élettelen teste a földre, mert valaki nem ereszti. Karjai öntudatlanul fonódtak át a férfi nyakán, ki abbahagyta, nem ivott több vért. Az, hogy miért hagyta abba, nem jutott el a tudatáig, nem értette önmagát. Az előbb még oly heves késztetést érzett, hogy minden csepp vért kiszipolyozzon a lányból, de most, most nem tudta mit tegyen. Ránézett Isabella-ra, aki ájultan csüngött rajta. Még nem lépett át a túlvilágra, de nem állt messze attól, hogy átlépjen a két világot elválasztó kapun. Már semmit nem jelentett számára a külvilág, álmodott. A képek csak úgy pörögtek egymás után, s egyszer csak megpillantotta azt a férfit, aki majdnem a halálát okozta. Azonban nem a vérszomjas ragadozót látta benne. Valami mást, valami olyan dolog fogta meg benne, amit a mindennapi emberek nem értenének meg. Minden egyes érzelmét látta, egészen a velejéig hatolt a lelkében, s érezte azt a mérhetetlen fájdalmat, ami körülöleli őt, amely körülfonja szívét és nem hagyja nyugodni. Az érzés felülmúlhatatlan, halálfélelem járja át a testét, mintha magával a halállal keringőzne, mégis arra bíztatja, hogy közelebb és közelebb kerüljön a férfihez, míg minden őket elválasztó tényező megszűnik körülöttük. Mielőtt elérhette volna célját, mindent elnyelt a sötétség, majd a hirtelen jött fényárban semmit sem látott. Lassan minden érzéke kitisztult, résnyire nyitotta szemét. Egy teljesen idegen helyen találta magát, a sötétítő függönyök homályba borították a szobát, amely számára furcsa, de mégis otthonos volt, a maga hatalmas ősrégi bútoraitól. Tekintete megakadt egy fotelen, melyben egy ismerős alak foglalt helyet.
- Csak hogy felébredt, kezdtem aggódni kegyed állapota miatt. Jól érzi magát? - kérdezte mézédes hangon.
- Igen� - nyögte ki alig hallhatóan a lány, annyira ledöbbent a férfi szavai mögött megbúvó kedvességen.
- Megkönnyebbülés számomra. Remélem, hogy nem veszi zokon, hogy nálam kellett töltenie az elmúlt napot. -nézett egyenesen Isabella szemébe.
- Micsoda? Mióta vagyok itt? És mégis hol vagyok? És maga kicsoda? -bombázta kérdéseivel.
- Két napja van nálam, mivel elájult úgy gondoltam, nem hagyhatom magára, ezért elhoztam a birtokomra, ami nincs messze a várostól. A nevem Christian Leonard Jean-Baptiste Delacour, de nem hinném, hogy ez sokat mond önnek. - mosolyodott el.
- Értem� Köszönöm, amit értem tett. - hajtotta le a fejét, kissé bűnbánóan, mit sem sejtve a férfi szándékairól.
- Higgye el, nincs mit köszönnie, és remélem velem tart vacsorára. - állt fel a kényelmes fotelből.
- Vacsorára? - kérdezett vissza kissé idegesen.
- Igen, lassan esteledik. Felküldöm a szobalányt, hogy segítsen felöltözni. - majd kisétált a szobából.
Isabella felkelt az ágyból és az ablak elé sétált. Épp csak egy résnyire húzta el a függönyt, mikor kopogtattak. Egy idősebb nő lépett be az ajtón egy hosszú fekete ruhával a kezében, amit gyorsan ledobott az ágyra és a lányhoz sétált.
- Gondolom, szeretne megfürödni, megengedjem a vizét? - kérdezte, és meg sem várva a választ elindult egy másik ajtó felé.
Amint kész lett, betessékelte a fürdőszobába. Levetkőzött és elnyúlt a hatalmas kádban. Gondolatai csak is a férfi és az álma körül forogtak. Furcsa érzés kerítette hatalmába, mely melegséggel öntötte el a szívét, de nem értette miért álmodott vele. Ám nem időzhetett sokáig a megnyugtató habok között, mert szeretett volna minél előbb találkozni vele. Gyorsan elintézte a tennivalóit, majd kikászálódott a kádból és visszament a másik szobába, hogy felöltözzön. Megrökönyödött a ruha láttán, amit magára kell vennie, hiszen az alig takar valamit és a fehérnemű, amit mellette talált, az sem volt utolsó. Lassan elkezdett öltözködni, először a fekete csipkebugyit, majd a színben megegyező melltartót, a testszínű combig érő harisnyát és a fekete harisnyatartót. Egy kicsit érdekesen érezte magát, mert ugyan hord fehérneműt, de nem ennyire kihívót, ami még jobban kihangsúlyozza az egyébként is feltűnő idomait. Felöltötte a fekete selyemruhát is, ami engedte látni a fekete csipkés alsónemű szélét. A ruha többi része, követte kecses, törékeny alakjának vonalát egészen a bokájáig. Magasan fel volt sliccelve, ami kihangsúlyozta formás lábát. Még egy utolsó simítást végzett magán a sminkkel és elindult a nappali felé.

folyt. köv. ...